Santorini
Terápiás séta Oiában, Pyrgosban és Firában
Az olyan bájos kis falvakban, mint Pyrgos, Castelli és Oia már egy egyszerű séta is felüdítő lehet. A kalandok szerelmesei nekivághatnak a Firából Oiába vezető túrának is, miközben gyönyörködhetünk a kaldera szépségében. Oiában érdemes egy kicsit elidőzni, Santorini legfestőibb faluja megér néhány óra kitérőt. A gyöngyházfehér épületek és kék kupolás templomok varázslatos hátteret nyújtanak a feltöltődéshez.
Naplemente Oiában
Oia a naplemente városa. Innen csodálják a legtöbben ezt a mindennapi természeti jelenséget. A szélmalom melletti romos vár tetején állva varázslatos látványnak lehetünk szemtanúi, amikor a nap lenyugszik a horizonton. Csak egy figyelmeztetés: a főszezonban előfordulhat, hogy nagy a tömeg, érdemes ezzel számolni. ebben az esetben az Akrotiri világítótorony alternatív hely lehet, akárcsak egy hajó fedélzete.
Katamaránozás a sziget körül
Szintén kihagyhatatlan programról van szó. A kirándulások során lehetőség van Santorini számos olyan szépségét felfedezni, amely csak a tenger felől lehet igazán emlékezetes. A túra során elmerülhetünk a vörös vagy a fehér strand kristálytiszta vizében, megcsodálhatjuk a kaldera különleges szikláit és gyönyörködhetünk a vulkanikus szigetre nyíló csodálatos kilátásban.
Fürdés a fekete strandon
A fürdőzés szerelmeseinek kötelező célpont Santorinin a Perivolos strand. Ez a nyüzsgő partszakasz a kikapcsolódás és a szórakozás egyik központja a szigeten. A fekete homokkal borított partszakasz számtalan kikapcsolódási lehetőséggel csábítja az utazókat, de itt található a sziget legtöbb strandbárja is, amelyekben egész nap hangos zene szól.
A vörös strand színeinek felfedezése
Az Akrotiri falu közelében található vörös strand Santorini egyik legnépszerűbb látványossága. Nem véletlenül: a vörös színű meredek dombok, a sziklák és a sötét színű homok különleges látványt nyújtanak. A tengerfenéken fekvő vörös kavicsok megvadítják a kristálykék vizet, a kontrasztos árnyalatok egészen egyedülálló hangulatot teremtenek.
Elias próféta kolostorának meglátogatása
Santorini szigetén számos megszentelt épület magasodik. A kis kápolnáktól a nagy kolostorokig mindent megtalálhatunk. Az egyik legérdekesebb Elias próféta kolostora, amely kívülről leginkább egy erődre hasonlít. Gazdag történelmi múltja mellett arról is ismert, hogy ez a legmagasabb pont, ahonnan exkluzív kilátás nyílik Santorinire.
Az Akrotiri ásatások megtekintése
A jól karbantartott területen az ősi város romjai között sétálgathatunk, miközben a történelem előtti korban érezhetjük magunkat. Kihagyhatatlan a hely azok számára, akik érdeklődnek az ősi civilizációk kulturális öröksége iránt. A legfontosabb, innen származó leleteket a Firában található prehisztorikus Thérai Múzeumban csodálhatjuk meg.
Túra a vulkánhoz, fürdőzés a források vizében
A vulkántúra a legjobb módja annak, hogy a sziget geológiai változatosságát is megismerjük. A túrázás után pedig mindent megkoronázhat a melegvizű forrásokban való elmerülés. Nem szabad kihagyni!
Vacsora az Ammoudin
Santorini szigetének titka a föld vulkanikus jellegében rejlik. Az itt termelt alapanyagok különösen gazdagok ízekben és beltartalomban. A szigeten tett látogatás ezért sem lesz teljes, ha nem látogatunk el egy hagyományos tavernába, ahol megkóstolhatjuk a helyi ételeket. Az Ammoudi partszakasz egyedülálló hely Oiában, amely vendégszeretetéről és finom ételeiről is híres. Számos haltaverna csábítja itt a tenger gyümölcseiért rajongókat. A friss alapanyagokból készült fenséges ételek elfogyasztásához Santorini csodálatos látványa szolgál háttérrel. Nem nagyon kell ennél több!
Borkóstoló a Santo Wines borászatban
Santorini borai kiválóak. Prémium minőségű borokat kóstolhatunk a Pyrgosban található jó nevű pincészeteben is. A kóstolók hangulatos teraszokon zajlanak, kellemes elő zene kíséretében. Az csak bónusz, hogy a helyről álomszép kilátás nyílik a vulkánra és a hatalmas Égei-tengerre.
Xenones Filotera****
Santorini nyugati partján fekvő négycsillagos hotel a nagyszerű szállás, a görög vendégszeretet, a különlegesen békés környezet kombinációját nyújtja. Az összesen 19 stúdióval és lakosztállyal rendelkező szálláshely elkápráztató kalderára és az Égei-tengerre nyíló kilátással várja vendégeit.
Fekvése:
Santorini sziklás nyugati partján, Imerovigli központjától 2 km-re épült hotel a repülőtértől 9 km-re, Fira központjától 4 km-re, Oia városától 11 km-re, Akrotiri világítótornyától 19 km-re található.
Szolgáltatások:
Strand: A hotel nem rendelkezik stranddal. Santorini egyik sajátossága, hogy a sziget nyugati oldalán a pazar kalderára nyíló panoráma kárpótolja az utazókat a sziget keleti oldalán található fürdőzési lehetőségekkel szemben.
Sportok és szórakozás:
A hotel területén medence (április-május és szeptember-október hónapokban fűtött medence), pezsgőfürdő, egyszerűbb edzőterem, valamint térítés ellenében szauna és különféle masszázsok vehetők igénybe.
Gasztronómia, éttermek:
A hotelben egy mediterrán és görög fogásokat kínáló étterem és bár található. Öltözködés, „dress code”: az étkezéseknél visszafogott, a vacsoráknál elegánsabb öltözék javasolt, az uraknak hosszú nadrággal, inggel.
További szolgáltatások: ingyenes WiFi, 24 órás recepció, concierge szolgáltatás, térítés ellenében: mosodai és vasalási szolgáltatás.
Szobák:
A tágas, kényelmes és hangszigetelt villákból és stúdiókból végtelen kilátás nyílik az Égei-tengerre vagy a vulkánra. A teljesen felszerelt szállásegységek ülősarokkal, fürdőszobával és erkéllyel rendelkeznek.
Árak:
Kétágyas szoba, reggeli: 59.900,-Ft-tól/éjszaka
East Aegean Suite, reggelivel: 74.900,-Ft-tól/éjszaka
Volcano Sea View Honeymoon Suite( tengerre néző), reggelivel: 90.700,-Ft-tól/éjszaka
Volcano Sea View Studio, Jacuzzival, reggelivel( tengere néző): 98.600,-Ft-tól/éjszaka
Előszezonban min. 2 éjszaka foglalása szükséges, főszezonban min. 5 éjszaka.
A fenti árak a szabadhelyek függvényében változhatnak.