Kréta a legnagyobb görög sziget, és az ötödik legnagyobb a Mediterrán-térségben. Több mint 1000 kilométernyi partszakasz szegélyezi, ahol drámai hegyek, aranyszínű, homokos partok és hangulatos apró falvak váltakoznak. Az első fejlett európai civilizáció (mínoszi) történelmi látnivalóin túl a velencei korszak, és az oszmán uralkodás is nyomott hagyott Krétán. A történelmi látnivalókon kívül csodás tengerpartjai a világ minden tájáról vonzzák a látogatókat.
A Földközi-tenger által körülölelt Krétát a helybeliek csak Megáloniszosznak, azaz Nagy Szigetnek becézik. A turisták által szívesen látogatott görög sziget olyan látni-, és felfedeznivalókat kínál mint,Phaisztosz és Gortüsz ásatásai, Rethymno velencei kastélya vagy éppen a Szamariász-szurdok.
Kréta a minószi kultúra, a legrégebbi ismert európai civilizáció központja volt, ennek nyomait a mai napig megtaláljuk a szigeten. A szigeten járva alig akad olyan település, ahol a történelmi emlékek, kulturális látnivalók, és más érdekességek széles skálájának darabkái ne lennének láthatóak.
Vállalkozzunk tehát bátran egy utazásra a zord Kréta lenyűgöző tájain, melynek során feltárul előttünk Knósszosz rejtélye, benézhetünk Zeusz szülőszobájába, átélhetünk nem egy török csatát, leereszkedhetünk a Szamaria-szurdok meredélyei között, majd megpihenhetünk a hangulatos kikötők romantikus tavernáinak egyikében. A görög konyha rendkívül gazdag és ízletes.
Aki igazán paradicsomi körülmények között szeretne megmártózni a kristálytiszta tengerben, annak feltétlenül érdemes ellátogatnia a Kréta körüli szigetvilág egyik legszebb szigetére, Chrissi-re. A búvárok által is előszeretettel látogatott sziget egyedi képet tár a látogató elé: földje világos színű homokkal és homokkővel borított, melyen több ezer libanoni ciprus és boróka nő.
A másik minden bizonnyal felejthetetlen úti célunk Santorini lehet. A vulkánikus szigetcsoporthoz akár egy félnapos hajókirándulás keretében is eljuthatunk. A hajók többsége a főváros, Fíra alatt áll meg, és az utasok szamárháton, felvonóval vagy gyalog, majd' 600 lépcsőfokon jutnak fel a városba. Itt saját szemünkkel láthatjuk viszont az utazási magazinok kék kupolás, fehér templomos látképét.
Hydramis Palace Beach Resort***** – Jeorjúpoli
A Georgioupolis településén tengerparti elhelyezkedésnek örvendő Hydramis Palace Beach Resort szobái ingyenes Wi-Fi internet-hozzáféréssel várják a vendégedket. A szálláshelyen sportolási lehetőségek mellett egy nagy medence, valamint teljesen felszerelt fitneszterem is várja a vendégeket. A Hydramis Palace Beach Resort elegánsan berendezett, légkondicionált szobái bútorozott erkéllyel rendelkeznek, melyek közül néhány a tengerre nyújt kilátást. A szobák műholdas TV-vel, hajszárítóval és hűtőszekrénnyel felszereltek. A vendégek a medencénél és a strandon rendelkezésre álló, ingyenes napozóágyakon pihenhetnek. Az aktívabb vendégeket sporttevékenységek várják, köztük strandröplabda, tenisz és kosárlabda. A szálloda étterme görög és nemzetközi ételeket szolgál fel háttérben a Krétai-tengerrel. A hotelben lobbibár és medencebár is található. Rethymno festői városa 15 km-re fekszik az üdülőhelytől. Chania városa alig 40 perc autózással elérhető. A helyszínen ingyenes parkolási lehetőség biztosított.
A részvételi díj az alábbiakat tartalmazza:
- 8 nap/7 éjszaka szállás 2 fő részére Kétágyas szobában
- All inclusive ellátással
- Repülőjegy Budapest-Chania-Budapest útvonalra
- Kényelmi csomag
- Ülőhelyek egymás mellett
- Repüléshez szükséges dokumentumok kiküldése az utazás előtt
- Repülőtéri illeték
- Személyenként 1 db kézipoggyász: max. 40x20x25cm
Árak és időpontok: Ft/2 fő/hét all inclusive ellátással
06.03.-06.10.: 697 900 Ft
06.09.-06.16.: 727 900 Ft
06.16.-06.23.: 758 900 Ft
06.26.-07.03.: 893 900 Ft
07.03.-07.10.: 884 900 Ft
07.22.-07.29.: 1 027 900 Ft
07.29.-08.05.: 999 900 Ft
08.07.-08.14.: 945 900 Ft
08.19.-08.26.: 977 900 Ft
08.28.-09.04.: 856 900 Ft
09.04.-09.11.: 823 900 Ft
09.08.-09.15.: 721 900 Ft
09.15.-09.22.: 724 900 Ft
Választható kiegészítő szolgáltatások:
1 db feladandó poggyász: 19 700 Ft/csomag (10 kg/db max 55x40x20 cm)
1 db feladandó poggyász: 38 500 Ft/csomag (20 kg)
Elsőbbségi beszállás 21 200 Ft/fő, mely a következőt tartalmazza: Személyenként 1 db nagyobb kézipoggyász (max. 10 kg-os 55x40x20 cm) garantáltan az utastérben szállítható
Csoportos transzferszolgáltatás: 8 900 Ft/fő/retúr
Baleset-, poggyász- és betegségbiztosítás: 750 Ft-tól/fő/nap
Kombinált útlemondási biztosítás: 25 500 Ft-tól/2 fő
Tudnivaló: Az utólagos poggyászfeladás többletköltséggel jár! A kombinált útlemondási biztosítást foglaláskor kell megkötni! Helyi idegenforgalmi adó a helyszínen fizetendő!
Menetrend: Az utazás menetrendszerinti járattal történik! (Tervezett menetrend, a légitársaság a menetrendváltoztatás jogát fenntartja!)
Hétfői indulás esetén:
Budapest - Chania: Indulás 18:15 Érkezés 21:30
Chania- Budapest: Indulás 21:55 Érkezés 23:15
Szerdai indulás esetén:
Budapest - Chania: Indulás 17:20 Érkezés 20:35
Chania- Budapest: Indulás 21:00 Érkezés 22:20
Vasárnapi indulás esetén:
Budapest - Chania: Indulás 17:10 Érkezés 20:25
Chania- Budapest: Indulás 20:50 Érkezés 22:10
Gyermekkedvezmény: A gyermekárakról pontos árat irodánk ajánlatkérés után tud adni.