A Földközi-tenger közepén Málta egy igazi ékszerdoboz. Alig több mint két óra alatt elérhető Budapestről repülővel, vagy megközelíthető Szicília partjaitól komppal. Európa 5. legkisebb országa, viszont a kis mérete ellenére rengeteg történelmi, kulturális és természeti látnivalót rejt. Fővárosa Valletta, egy szabályos négyzethálós felépítésű, a Nagy Kikötő és a Marsamxett-öböl közé ékelődött félszigeten található város, amelyet az UNESCO a világörökség részeként tart számon.
A szigetország három turisztikailag érdekes szigetből áll: Málta a fő sziget minden földi jóval, ahova érkezünk is, Gozo a „kistestvér”, amely sokkal nyugodtabb, zöldebb és így természeti látnivalói az igazán kiemelkedő látványosságok, illetve Comino a híres Kék Lagúnáról ismert, ahova egynapos hajókirándulás keretében mindenki ellátogat.
Legfőbb máltai látnivalók és élmények, amiket semmiképp se hagyj ki
A jelenlegi főváros, Valletta szűk, színes zárt erkélyekkel tarkított utcáin sétálva igazán megtapasztalhatjuk a máltai hangulatot. A várost La Vallette nagymester építtette gondosan megtervezett, négyzethálós alaprajz szerint mindegy 1 négyzetkilométernyi alapterületen. Számtalan látnivaló vár itt ránk, úgymint a Nagymesterek Palotája, a Szent János társkatedrális, az Alsó- és Felső-Barakka kertek, ahonnan egyébként fantasztikus kilátás nyílik a Nagy Kikötőre és a Három városra.
Hotel Ramla Bay **** Mellieha
Távolság a tengerparttól: Közvetlenül a tengerparton
Fekvése:
kellemes, négycsillagos tengerparti hotel Málta északi részén található, 30 km-re a repülőtértől, közel Melieha és Paradise Bay homokos strandjaihoz. A Gozo szigetére közlekedő komp kikötője is könnyedén elérhető. A legközelebbi városokba napközben autóbusszal, az esti órákban és éjszaka pedig csak bérelt autóval vagy taxival juthatunk el. A hotelt a tengerparti nyaralás szerelmeseinek ajánljuk közvetlen parti fekvése miatt, illetve azoknak, akik nyugodt környezetben szeretnének pihenni, távol a városok zajától.
Szobák:
a kényelmesen és barátságosan berendezett szobák mindegyike rendelkezik időszakosan üzemelő légkondicionálóval, fürdőszobával, hajszárítóval, műholdas tv-vel, telefonnal, bérelhető széffel, erkéllyel és minibárral. Felár ellenében 4 felnőtt befogadására is alkalmas sima tengerre néző szoba (pótágy kihúzható egy/kétszemélyes kanapéágy vagy kihúzható egy/kétszemélyes pótágy vagy normál pótágy), vagy a hotel új szárnyában elhelyezkedő modern berendezésű deluxe tengerre néző szoba (nem pótágyazható) vagy tengerre néző lakosztály ( további két főre pótágyazhat, a pótágy minden esetben kihúzható kanapé!) is foglalható.
2018 júniusában nyitotta meg kapuit a vendégek előtt a szálloda új szárnya. A deluxe tengerre néző és junior suite típusú szobákat foglaló utasok szobái itt találhatók, Az új szárny halljában csodás buja növényzet telepítésével teremtették meg a dzsungel hangulatot, a szobák ízlésesen, modern bútorzattal berendezettek. Az új szárnyban lakók külön épületbejáraton keresztül közelíthetik meg a szobáikat, külön étteremben fogyaszthatják a kért ellátásukat. Az új szárnyban található szobákba plusz egy babaágy is elhelyezhető.
Ellátás:
büféreggeli, felár ellenében félpanziós vagy minimum 4 éjszaka esetében all inclusive ellátás is foglalható.
Bnin Eatery étterem
Izgalmas hely a növényi alapú étkezésekhez. Egyre többen választják a vegán és vegetáriánus étrendet, és szeretnénk nekik egy fantasztikus helyet biztosítani, ahol pontosan ezt tehetik. A Bnin a lélek táplálékát szolgálja fel, a növekvő globális növényi alapú mozgalom ihlette. Ételeink egészséges, friss és kreatív vegán és vegetáriánus ételeket ígérnek, amelyek a helyi alapanyagokat és a nemzetközi ízeket ünneplik. Étkezhet bent vagy a szabadban (ha az időjárás engedi), válogathat a hetente változó menüből, és még bioborokat is kóstolhat.
Kétágyas szoba, reggelivel: 75,-€-tól